2015.10.30

Budapest – Beregszász – Hatmillió forint értékű adomány gyűlt össze, és ehhez mérhetetlen közösségtámogató erő adódott a „Most tudsz. Segíts! Együtt Kárpátaljáért!” elnevezésű program során.

2015.10.11

A hagyományőrzés, a munka és természetesen a cserkészet hármas mottója, az Isten, Haza, Embertárs jegyében telt a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) Regös és Vízi Szakágának október 10–11-én Benében megtartott szüreti programja.

2015.10.07

Az elmúlt hétvégén, egy napsütéses szombati napon cserkészekkel telt meg a jánosi középiskola udvara, ahol a testmozgás népszerűsítése jegyében sportnapot tartott a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség.

2015.09.09
 
A Benei 14. számú II. Rákóczi Ferenc Cserkészcsapat idén is megrendezte évi csapattáborát, amelynek ezúttal a Sósfalu (Novoszelicja) melletti erdő adott otthont. A tábor július 17-én kezdődött, 25 gyerek és öt felnőtt segítő vett részt benne. A tábor vezetői csapatparancsnokunk, Ferku Sándor és Reiter Krisztián voltak. A tábor lelkésze Rácz István atya volt, akinek köszönhetően minden nap tábori szentmisén vehettünk részt – érezhető volt a kegyelem.
2015.09.09

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 10 cserkésze feledhetetlen 3 hetet tölthetett az Amerikai Egyesült Államokban, augusztusban. Beregszászból, Munkácsról, Csapról és Nagyszőlősről a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Jubileumi Nagytáborába indultak a cserkészek.

Oldalak